
Merkel az emberi jogok javítását szorgalmazta Kínában
Angela Merkel német kancellár az emberi jogok és a sajtószabadság tiszteletben tartását és javítását szorgalmazta kedden Pekingben.
2007.08.28 10:59, Forrás: MTI
Háromnapos kínai látogatásának második napján a német kancellár kínai kutatókkal találkozva üdvözölte a kínai gazdaság fejlődését és Peking növekvő részvételét a nemzetközi ügyekben, de sürgette, hogy Kína biztosítson állampolgárainak nagyobb szólásszabadságot.
"Az emberi jogok számunkra nagyon fontosak" - szögezte le Merkel a kínai Társadalomtudományi Akadémián, hozzátéve, hogy ezeknek magukban kell foglalniuk a vallás-, a sajtó- és a szólásszabadságot is. "Senkinek sincs joga magát mások elé helyezni... az emberi méltóságot nem lehet megosztani" - mutatott rá a kancellár asszony.
A Nyugat számos alkalommal bírálta Kínát az újságírókkal, a kisebbségekkel és a vallási csoportokkal való bánásmód miatt. A 2008. évi olimpiai játékok közeledtével ez a kérdés egyre inkább előtérbe kerül. Merkel hangsúlyozta: az olimpia közeledtével bizonyosan nő a Kínára irányuló nemzetközi figyelem.
Angela Merkel előzőleg kínai újságírókkal találkozott. Közöttük volt Li Tatung (Li Datong), egy állami kézben lévő ifjúsági lap volt munkatársa, akit a cenzúra elleni tiltakozás miatt bocsátottak el állásából.
A német kancellár látogatása első napján, hétfőn a nemzetközi - kereskedelmi és egyéb - játékszabályok betartására hívta fel Kínát. A német kancellár az emberi jogok helyzetét vendéglátójával, Ven Csia-paóval (Wen Jiabao) és Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfővel is megvitatta. Angela Merkel kedden Nanginba (Nankin) utazott, ahol látogatást tesz a Kínai-Német Jogtudományi Intézetben és diákokkal találkozik. A nangini Siemens-üzem megtekintése után a német kancellár szerdán Tokióba utazik tovább.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Merkel-Orbán: A két párt részt vesz egymás programalkotási folyamatában
Gyurcsány-Merkel találkozó: a koszovói kérdést szeretnék megoldani
Budapesten tárgyal Angela Merkel - várhatóan Koszovó jövője is szóba kerül
Angela Merkel csupasz mellekkel - a plakát felháborító!
Van remény az EU-csúcson: Előzetes kompromisszum Merkel és Kaczynski közt

Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
Óriási küzdelem folyt a hatodik megasztár-cím megszerzéséért, a két finalista minden tudását és tehetségét beleadta az utolsó nagy összecsapásba, ám a nézők szimpátiáját szinte lehetetlen volt megingatni.
Igazi ínyenc csemege a marcipános csiga
Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
Már az áprilisi, májusi napsugárzás is erős megpróbáltatást jelenthet a szemnek, így a jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Ha a zaj ismétlődik, tartós lehet a hallásvesztés
"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?

Megnyílt a 3. magyar dokumentumfilm-fesztivál Los Angelesben
A Dél-kaliforniai Egyetem Filmművészeti Iskolájának Ray Stark Filmszínházában megnyílt a 3. Los Angeles-i magyar dokumentumfilm-fesztivál - közölte az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Los Angeles-i magyar főkonzulátus.
Magyar iparművészek alkotásai
Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombat délelőtti, összesítésben harmadik szabadedzésén.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
A kis Gigi nagy napja
Péntek este utolsó, mindent eldöntő adásához érkezett a Megasztár. Volt itt finálé Radics Gigivel, Szakos Andival, az előző öt széria győzteseivel és a világsztárnak tartott Flo Rida-val! Kár, hogy nem tudjuk, végül hogyan alakult a szavazatok állása.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Elfogták a fővárosi szoborrongálások feltételezett tetteseit2012.05.26 13:32
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



