Amerika lepleződött le

A fogolykínzási ügy hátterében egy általános szemléletbeli perverzió áll. Ez a kegyetlenkedések mellett a jogtalan háborúindításnak, a civilekkel szembeni viselkedésnek, és a rendszerré kiépített törvénytelenségeknek is a gyökere: az amerikai felsőbbrendűség-tudat.
_{2004.05.17 09:52, Forrás: Birinyi Blanka, ma.hu}

_hirdetés

Az Abu Graib kapcsán kirobbant botrány hátterében egy általános szemléletmódbeli perverzió áll - mondja a ma.hu által megkérdezett biztonságpolitikai kutató. Vincze Hajnalka szerint a fogolykínzások mellett a jogtalan háborúindítás, a megszállás alatt a civilekkel szembeni viselkedés, és a Washington részéről rendszerré kiépített törvényteleségek mind ugyanannak az amerikai felsőbbrendűség-tudatnak a tünetei

Mit várhatunk az Abu Graib börtönbeli kegyetlenségek kapcsán a héten induló perektől?

Vincze Hajnalka: Látványos látvány-tárgyalásokat. Bush elnök már az ügy kapcsán kiadott első nyilatkozataiban hangsúlyozta: az amerikai demokrácia erejét mutatják majd be azzal, hogy a bűnösök milyen példás, "amerikai módon" lesznek majd felelősségre vonva. A teljes átláthatóság benyomását keltő, szigorú büntetésekkel végződő és imponáló reformok bejelentésével kísért tárgyalás most valóban a washingtoni kormányzat elemi érdeke lenne. A közismertté vált tények tükrében ugyanis mind kül-, mind pedig belpolitikailag már csak ez maradt neki. Ám ezzel korántsem oldódik meg az alapprobléma.

Hiába derülnek majd ki - mert a sajtóban is nyilvánosságot kapott tények fényében immár elkerülhetetlen, hogy kiderüljenek - a fogoly- és börtönkezelési rendszer egészére vonatkozó visszásságok. Teljesen mindegy, hogy a perek során a katonai-politikai hierarchia mely fokáig jutnak fel a vádak, és hogy a bűnbakkeresés, illetve a szigorúság demonstrálása meddig megy majd el. A foglyokkal szembeni bánásmód ugyanis csupán apró fogaskereket jelent egy sokkal átfogóbb rendszerben.

Milyen átfogóbb, a fogolykínzásokon túlmutató rendszerről beszél?

Vincze Hajnalka: Arról van szó, hogy az USA-ban ma a jogrend, illetve általában a különböző normák és szabályok feltűnően szelektíven értelmeződnek. Mindenféle kiskapuk keresése hivatalos szinten is bevett gyakorlattá vált. Elég csupán a "jogi fekete lyukként" létrehozott guantánamói börtönre gondolni. (Ami még mindig sokkal inkább szem előtt van, mint azok a hírszerzési kihallgatóközpontok ahol az előzetes fogoly-kategorizálások zajlanak, illetve azok, ahova a legértékesebbnek tartott foglyokat viszik. A Guantánamóban és az Abu Graib-hoz hasonló helyeken legalább nyilvántartásba vannak véve a fogvatartottak). Vagy éppen felidézhetjük a köztudottan kínzásokat gyakorló országokba történő fogolyátadásokat, netán azt, hogy az amerikai hadsereg tömegesen alkalmaz a hivatalos felelősségre vonási körön kívül tevékenykedő privát zsoldosokat.

Valójában ezek csupán egyetlen - persze önmagában is tanulságos - szeletét képezik annak az általános hozzáállásnak, mely szerint "a cél szentesíti az eszközt": vagyis a demokratikus értékek jegyében folytatott küzdelem során maguk a demokratikus elvek és játékszabályok is feláldozhatók. Erre panaszkodnak tömegesen az amerikai jogvédő szervezetek, akik szerint Amerikában egyfajta új maccarthyzmus (a kommunisták elleni boszorkányüldözést nevezték így az ötvenes évek elején) van kialakulóban - tudniillik a terrorizmus elleni küzdelem zászlaja alatt példátlanul széles, és példátlanul ellenőrizetlen jogosítványokat kaptak a különböző rendvédelmi- és titkosszolgálatok.

De ugyanez a mentalitás nyilvánul meg a nemzetközi játékszabályok immár leplezetlen félreseprésében is: a 2002 szeptemberében közzétett amerikai nemzetbiztonsági stratégia nyíltan is megfogalmazta, hogy amennyiben Amerika úgy látja jónak, akkor nemzetközi jóváhagyás nélkül, egyoldalúan, ún. megelőző háborút is indíthat. Ezt ültették át a gyakorlatba Irak kapcsán. Amivel azonnal fényesen demonstrálták is az ilyen önkényes döntésekben rejlő kockázatokat. Most nem is beszélve arról, hogy életveszélyes precedenst teremtettek minden későbbi, a nemzetközi jogot felrúgó háborúindítás számára - bárkiben is fogalmazódjék majd meg az ötlet legközelebb.

Mindezt tekinthetjük a szeptember 11-ére adott reakciónak, és mondhatjuk, hogy inkább a neo-konzervatív kormány módszereit tükrözi, nem pedig egész Amerikáét...

Vincze Hajnalka: A World Trade Center elleni terrortámadás sokkja egészen biztosan katalizálta a dolgot. Az pedig, hogy neo-konzervatívok vannak hatalmon, kétségtelenül kendőzetlenebbé teszi a washingtoni reakciót. Ám valójában ez a fajta magatartás sokkal mélyebbről, az amerikai szemléletmód sajátosságából adódik. Vagyis mindenekelőtt a kivételesség-tudatból, a törvények felett állásra vonatkozó meggyőződésből ered. Madeleine Albright demokrata külügyminiszter már 1998-ban azzal indokolta az amerikai unilateralizmust, hogy "Az Egyesült Államok magasabban áll, távolabbra lát a jövőben, mint a többi nemzet".

Ugyanezt a felsőbbrendűség-tudatot tükrözi az Irakban is alkalmazni próbált "veszteség nélküli háború" amerikai koncepciója. Ami persze a saját veszteségekre vonatkozik. Ezt a magatartást még a britek is igen gyakran kifogásolják az amerikai katonák viselkedésében: tudniillik hogy azok saját biztonságukat előbbrevalónak tartják, mint a küldetés követelményeit, illetve a másik oldal civiljeinek kímélését. A boszniai békefenntartás során tapasztalt amerikai visszáságokról már 1998-ban elemzés jelent meg a brit hadsereg szakfolyóiratában. Ebben az IFOR-művelet tapasztalatai alapján az alezredes-szerző leírta mennyire ellentétes a stabilizálási-megbékélési célkitűzésekkel az a feszült légkör, amit az amerikaiak paranoiához hasonló magatartása kelt.

Irakban (és Afganisztánban) persze nagyságrendileg súlyosabb a helyzet: ott nap mint nap a háborús bűn határát súrolja az amerikai megszálló erők aránytalan, a civilek megkülönböztetését figyelmen kívül hagyó erőszak-alkalmazása. A nemzetközi emberjogi szervezetek, illetve a független helyszíni tudósítók beszámólóin túl most már brit katonák részéről is egyre több kritika fogalmazódik meg. Arról van szó, hogy az amerikaiak a szükségesnél jóval nagyobb tűzerőt alkalmaznak. "Légkalapáccsal akarnak diót törni" - mondta az egyik brit tiszt. "Lehet, hogy ölnek meg terroristákat is, ám eközben ártatlan civilek is meghalnak vagy megsebesülnek. Az amerikaiak előbb lőnek és csak azután kérdeznek. Nagyon tartanak attól, nehogy veszteségeket szenvedjenek".

Sokan úgy látják, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben az eredményes fellépéshez óhatatlanul ilyen keményebb intézkedésekre, keményebb hozzáállásra van szükség. Ön mit gondol erről?

Vincze Hajnalka: Ez a lehető legveszélyesebb tévképzet. Most nem is beszélve arról, hogy az iraki ellenállás esetében a "terrorista" kifejezés maga is erősen vitatott. Mivel többnyire a megszálló csapatok elleni küzdelemről van szó, így az iraki részről végrehajtott erőszakcselekményeknek "csupán" egy része tekinthető terrorista akciónak, Tudniillik az a része, amelyik nem kizárólag a megszálló erők ellen irányul: tehát amikor válogatás nélkül, civileket is gyilkolnak.

De visszatérve ahhoz, hogy miért is olyan életveszélyes tévhit azt gondolni, hogy a terrorizmus elleni harc sikeréhez a keményebb, adott esetben a jog kötelékein kívüli fellépés a célravezetőbb. Persze nem érdemes álszentnek lenni - tény, hogy maximális határozottságú fellépésre van szükség, és az sem kérdés, hogy a létező törvényi-nemzetközi jogi keretek erre nem mindig adnak lehetőséget. Ezen a ponton jön a bökkenő. Hogy vajon a keménységből kell-e visszavenni, vagy a játékszabályokat kell inkább félrerúgni. Itt és most nem ismétlem meg a "cél" és az "eszköz" felcserélésével kapcsolatos elvi problémát (ti. ha a demokratikus értékeket feláldozzák az ő jegyükben folytatott küzdelem oltárán), hanem inkább a gyakorlati részt hangsúlyoznám.

Praktikus szempontokat nézve egészen egyszerűen azért fontosabb a normák betartása, mint a keménység maximálása, mert fordítva hosszú távon bumeránghatást érünk el. Vagyis amennyiben azt mondja Amerika, hogy az erősebb joga uralkodik - s ennek alárendelhetők a közös játékszabályok is -, azzal lényegében feljogosítja a gyengébbet arra, hogy az is minden rendelkezésére álló eszközt bevessen. Hiszen ha elfogadjuk, hogy az egyik oldalon a dzsungel törvénye lehet a mérvadó, akkor a másik oldalon miért kérdőjeleznénk meg ugyanezt?

Ön végig Amerikát és az amerikai szemléletmódot említette. Mi a helyzet a britekkel?

Vincze Hajnalka: A londoni vezetés hagyományosan - immár fél évszázada - egyfajta Amerika-klónként viselkedik (az iraki invázió kapcsán a brit sajtó Bush elnök "ölebe"-ként ábrázolta Tony Blair-t). Köztudott, hogy a Vöröskereszt idén februárban eljuttatta a brit hatóságokhoz az iraki brit csapatok foglyokkal szembeni bánásmódja kapcsán "komoly problémák"-ra figyelmeztető jelentését. Amit a brit vezetők éppúgy nem vettek komolyan, mint amerikai kollegáik (akik tavaly októberben kaptak hasonló beszámolót). Tudniillik egészen addig, amíg nem lett az ügyből média-sztori. Az sem titok, hogy brit különleges alakulatok katonái egy ashfordi kiképzőközpontban amerikai társaikkal közösen sajátíthatták el az ún. R2I (resistance to interrogation) kihallgatási technikákat.

És mégis: a brit kihágások - noha emberjogilag éppoly elítélendők és belpolitikailag hatalmas csapást mérnek Blair kormányfőre - csupán mellékepizódot jelentenek. Ennek számos oka van. Elsősorban az, hogy mivel az Egyesült Államok provokálta ki - hazugságokkal, az előzetes figyelmeztetésekre ügyet sem vetve - ezt a háborút (s legyünk őszinték: az ilyen helyzetekben a különböző túlkapások-kegyetlenkedések az idők kezdete óta úgymond "benne vannak a pakliban"), így bárki is követi el az atrocitásokat, a politikai felelősség mindenekelőtt Washingtont terheli. Ráadásul - mint arról az előbb beszéltünk - amerikai oldalon ezek a kínzások egy sokkal átfogóbb, a foglyokkal való bánásmódon messze túlmutató rendszer szerves részét képezik.

Mire számíthatunk a következő hetekben?

Vincze Hajnalka: Eddig is fordulatokban bővelkedő eseménysorozat volt a fogolykínzási botrány, tehát természetesen ezután is számtalan váratlan tényező felbukkanhat. Mindenesetre azt már hivatalosan is több helyről beismerték, hogy léteznek az első hullámban nyilvánosságra került felvételeknél sokkal durvább dolgok is: a fogolykezelési rendszer egészére vonatkozó kiszivárogtatások és a legmagasabb posztokon levők beavatottságának kérdése az elkövetkezendő időszak folyamatos híranyaga lesz.

Az teljes bizonyossággal megmondható, hogy Washington átfogó és meggyőző reformokat fog bejelenteni és demonstrálni a foglyokkal való bánásmód tekintetében. Ám nagy kérdés, hogy mi történik a valóban titkos kihallgatóközpontokkal és módszerekkel. Persze humanitárius szempontból már az is óriási előrelépés lesz, ha legalább a figyelem középpontjába került helyeken megszűnnek a kegyetlenkedések.

Ami a pereket illeti: ha a Bush-kormányzatban maradt némi önfenntartási ösztön, akkor nem próbálja tovább titkolni a már úgyis nyilvánosságra került - vagy hamarosan óhatatlanul nyilvánosságra kerülő - dolgokat. Tehát, mint mondtam, látványos látvány-tárgyalásokra számíthatunk. Lesznek, akik a politikai-katonai hierarchia legfelsőbb fokáig felelősségre vonást sürgetnek és lesznek, akik összekötik a fogolykínzások ügyét a fentebb említett törvényekfelettiség rendszerével. A magyarázat-keresés nyilvánvalóan eljut majd szeptember 11. traumájáig, és sok vélemény kifejezetten a neo-konzervatív szemléletnek tulajdonítja majd a visszásságokat.

Ám azt erősen kétlem, hogy a probléma gyökerei is megvilágítást nyernének. Ahhoz ugyanis egy roppant szigorú, az amerikai szemléletmód egészét felölelő önvizsgálatra lenne szükség, hogy belássák: mindez csupán tünet. A valódi baj az amerikai felsőbbrendűség-tudatból és kivételesség-érzésből ered. Ez az, ami miatt relativizálva kezelik a nemzetközi jogi és törvényi normákat. Ez az, ami miatt értékesebbnek tekintik egy amerikai katona életét, mint bármennyi civilét a másik oldalon. Akár nekik kiszolgáltatott foglyokról, akár afganisztáni falukról, akár iraki városokról legyen szó.