
Szex, kínzás, videó - Pornófilm az iraki börtönben
Az Irakban szolgáló amerikai katonák azon kívül, hogy megalázták és bántalmazták a foglyokat, a hosszú szolgálat feszültségét pornófilmfogatással igyekeztek oldani.
2004.05.18 21:14, Forrás: MNO
Az amerikai szenátorok a napokban tekintették meg az "alkotást". Egyre kevésbé valószínű, hogy a kínzásokat parancsra követték el.
Mint kiderült, a film "hősnője" a kegyetlenségéről ismertté vált Lynndie England amerikai katonanő volt. A szenátoroknak bemutatott "házimoziban" a katonanő társaival látható több féle pozícióban és felállásban, miközben a rabok nézik a "forgatást". A 21 éves nő ezen kívül különféle pornográf fotókhoz is szívesen pózolt.
A látottak alapján a megfigyelők teljes mértékben kizárják annak lehetőségét, hogy England csupán felettesei parancsára vett volna részt a fogolykínzásban. Az egyik szenátor a felvételek megtekintése után felháborodva kijelentette: "ez a nő a börtönben mindenkivel sorban lefeküdt. A film egész ideje alatt mindeki vidáman mászkált meztelenül."
A szenátus tagjait saját elmondásuk szerint megrendítette a látvány, amellyel szembesülniük kellett. Többen hihetetlennek nevezték, hogy saját katonáikat kell ilyen helyzetben látniuk, s ráadásul ezeket a felvételeket "szuvenírként" készítették el.
Bár a katonanő most már négy hónapos terhes Charles Greiner katonatársától, úgy tűnik, mindkettőjükre kemény büntetés vár az embertelen bánásmód miatt az iraki foglyokkal szemben. Szakemberek szerint Englandot 15 év szabadságvesztésre ítélhetik, de társai hasonló büntetésre számíthatnak.
Néhány katona azonban valószínűleg kevesebb évre számíthat, cserébe az információkért. Így van ez például Jeremy Sivic tizedes esetében is. Az inopressa.ru a The New York Timesra hivatkozva egész interjút közöl a tizedessel, aki állítja, hogy England "felszabadultan nevetett, amikor az irakiaknak vetkőzniük kellett, sőt egész idő alatt jól szórakozott Irakban, katonatársával, Sabrina Harmannal együtt.
A lány barátja Charles Greiner viszont már sokkal keményebb és cinikusabb volt a fogvatartottakkal: az egyikük fejét a hóna alá vette, majd addig ütötte ököllel, amíg az eszméletét nem vesztette. Ezek után odament a többi rabhoz, akik a földön ültek. Ráguggolt a lábaikra, majd arra kért, hogy fotózzam le őt abban a pozícióban".
A tizedes szerint mindenki tudta, hogy amit tesznek az helytelen, de állítja: feletteseik nem is sejtették, hogy mi folyik az iraki cellákban.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Amerikai katona részletes beszámolója az iraki fogolykínzásokról
Dán ápolónők látták az iraki foglyok kínzását
Milyen szerepet játszott a katonai hírszerzés az iraki foglyok kínzásában?
Szexre is kényszerítették az iraki foglyokat
Kutyákat uszítottak a meztelen iraki foglyokra
Csuklya, lánc, szexuális zaklatás - egy iraki fogoly beszámolója

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint
Turizmusfejlesztés
NGM: a turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya
Magyarázat
NGM: csupán átmeneti az államadósság növekedése

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Megmentik II. Vilmos német császár utolsó, hollandiai lakóhelyét: szeptembertől az első világháborút bemutató múzeumot alakítanak ki a lakásban.
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Kultúr- és gasztroséta
Korok és borok Hévízen
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Érzi a kihívást és szeretné magából a lehető legjobb teljesítményt kihozni Major Benedek, a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon szereplő Oxxo Energy Truckrace Team 16 esztendős versenyzője, aki a sportág történetének legfiatalabb versenyzőjeként pontszerzéssel indított a hétvégi misanói futamokon.
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál

KENÓ: a nyertes számok
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 19-i KENÓ-játékban a következő számok kerültek kisorsolásra:
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Egyszerűen mindenben elbűvölően izgató!
18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Megizzad a nagy munkában
18+ képek - Katarina keményen szereti...
Nem tudta, hogy a bőrönd tele van pénzzel
Milliókat adott jótékonysági célra - véletlenül
A vihar elől menekült mindenki a fa védelmébe
31 embert ölt meg egyetlen kidőlő fa
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



